You are hereA Donut és az Android 2.0 nem ugyanazt jelenti

A Donut és az Android 2.0 nem ugyanazt jelenti


By Admin - Posted on 28 július 2009

Android MagyarországAndroid, Android telefon, Android mobil, Android platform, Android netbook, notebook, Android alapú

A korábbi feltételezésekkel ellentétben a Cupcake és Donut nem az Android operációs rendszer egyes verzióit, hanem csupán egyes új funkcióit jelölik.Korábban már beszéltünk róla, hogy az Open Handset Alliance (OHA) a jövőben cukrászati készítmények neveivel jelöli majd az Android rendszer új változatait, méghozzá betűrendben, vagyis a Cupcake után jön majd a Donut, Eclair és Flan is. Az Android Developers Google Group oldaláról származó információk szerint azonban az „édes jelzők” nem egy-egy fő verziószámot, hanem egy-egy új funkciót jelölnek, mely nyilván csak egy újabb Android kiadásban lesznek elérhetőek. A Cupcake például a virtuális billentyűzet megvalósítását jelölte csupán, mely technikailag az 1.5-ös Android rendszerben vált elérhetővé, noha a két dolog nem teljesen azonos. A Donut tehát nem az Android 2.0 jelölésére szolgál, hanem valamilyen új funkciót takar, mely a hivatalos álláspont szerint nem a multitouch támogatás lesz.

Mi az a Google Android

Az Android™ egy nyílt forrású, Linux alapú operációs rendszer, amelyre bárki fejleszthet alkalmazásokat.
Kattints ide a további részletekért

G1 emulator

Friss hozzászólások