You are hereAndroid mobil
Android mobil
G1 Touch: jön az új Android telefon
A T-Mobile következő Android alapú mobilja mégsem azt a nevet kapja, amin megismertük. Az amerikai T-Mobile-hoz a MyTouch 3G kódnéven ismert készülék a brit T-Mobile-nál hivatalosan G1 Touch néven lesz elérhető. Az információ a T-Mobile UK Twitter accountjánál olvasható. A MyTouch 3G-hez képest ez a telefon meglehetősen titokzatos, hiszen más külsővel érkezik és feltehetően a belső tudást is megvariálják picit.
Android aranykor következik
Sokkal több mobiltelefon van a világon, mint PC. Ezért a mobiltelefon-szoftver jobb üzlet lehet, mint a PC-szoftver. A gondolatot először az Apple ültette át a gyakorlatba, majd a Google. A Microsoft és a Nokia még a folyamat indításával foglalkozik, hogy csak a legnagyobbakat említsük.
A Motorola tovább csúszik a lejtőn, csak Android telefon az utolsó negyedévben
Az eredménybeszámoló alapján az amerikai mobilcég 1,8 milliárd dollár értékben forgalmazott telefonokat az idei év első három hónapjában, ami 45 százalékkal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. A mobiltelefongyártó-üzletág vesztesége az időszakban elérte az 509 millió dollárt, ami még több mint a 2008 elején felhalmozott 418 millió. A társaság nyilatkozatai alapján a már hónapokkal ezelőtt beharangozott Google Android operációs rendszerű okostelefonjaiban bízik, hogy majd megfordítják a szerencséjét.
Talán párhuzamos verziók jelenhetnek meg az Androidból
A Google és az Open Handset Alliance (OHA) által fejlesztett platform ugyan áttörést jelenthet, de komoly problémákkal is meg kell majd küzdenie.
Az Android csak az idén legalább 18 különböző készüléken jelenhet meg. Az ilyen fokú elterjedtség azonban egyes szakemberek szerint kockázatot rejt magában. Chris Schreck, az IMS Research elemzője úgy vélte, hogy pont a sok gyártó általi támogatottság okozhat majd a hosszú távú fejlesztésekben komoly problémákat.
18 Android telefon érkezhet idén
Erre számít a Google, amely szerint akár 20 feletti számot is kaphatunk majd az év végére. A HTC eközben OPhone néven mutatja be Kínában Magic névre hallgató készülékét. A New York Times a Google mobil platformokért felelős igazgatójával készített interjút a napokban, elsősorban az okostelefonok piacán kialakulóban lévő versenyfutásra koncentrálva. Ebből megtudhattuk, hogy nagyjából mire is számít a keresőcég - nem meglepő, hogy optimista elképzeléseik vannak az idei év második felére vonatkozóan, amelyre minden alapuk megvan.
Adobe: Teljes Flash támogatás mobilokba
Az Adobe teljes Flash támogatással kívánja felruházni az okostelefonokat még ebben az évben. Az internet világában igen népszerű Adobe Flash nem csak reklámok, hanem online videók és játékok elengedhetetlen kelléke is, ám ezen tartalmak lejátszása a mobiltelefonokon elérhető Flash Lite segítségével módosítás nélkül nem lehetséges. Az egyre erősebb mobil processzorok azonban újabb lökést adtak a teljesértékű Flash lejátszók elkészítéséhez, így még idén elérhető lesz Palm webOS, Symbian és Google Android platformokra az első komplett Flash lejátszó.
HTC Hero: az igazi hős
A HTC Hero viszonylag gyakran hallat magáról, hiszen vélhetően ez lesz az első olyan Android alapú készülék, mely teljesen átdolgozott kezelőfelülettel érkezik. A jövevény menürendszere és legtöbb funkciója korábbi fotókról és videókról szinte minden részletig ismertté vált, és nagy valószínűség szerint június végén Londonban hivatalosan is bemutatkozik majd a jövevény. A készülékkel kapcsolatban azonban továbbra is érkeznek hírmorzsák, hiszen a számos kezelőfelületet bemutató videóanyag után most a termék hivatalos bemutatója is elérhetővé vált.
Hamarosan érkezik a két SIM-es Android mobil
A világ első két SIM kezelése is alkalmas Android alapú készüléke a Mobile World Congress alkalmával mutatkozott be, és várhatóan jövő hónaptól a boltok polcaira is kerülhet. A General Mobile DSTL1 kissé felemásra sikeredett, hiszen a 112x54x16 milliméteres és 135 grammos jövevény csak EDGE támogatással bír valamint 3 hüvelykes kijelzője is csupán 240x400 képpont felbontású.
HTC Lancaster: Android alapokon
Ismét az amerikai AT&T jóvoltából vált ismertté a HTC legújabb Android alapú csúszkája, mely az adatlap szerint eléggé felemás benyomást kelt. A várhatóan augusztusban megjelenő, teljes QWERTY gombsorral szerelt, 109x54x17,1 milliméteres és 110 grammos jövevény HSDPA és HSUPA átviteli képességet, 3 megapixeles, fixfókuszos kamerát, sztereó Bluetooth és GPS modult, valamint 1.320 mAh kapacitású akkumulátort is kapott.
Újabb Android mobilparádé a Samsungtól
A Samsung képtelen nyugton maradni és már megint egy újabb adag telefont fog a nyakunkra zúdítani. Éppen magunkhoz tértünk a Samsung M8910 Pixon12 bemutatásából, ám a gyártó máris egy lépéssel előrébb jár.
